Szent György-hegyért Egyesület

tagsági szintek

A Szent György-hegyért Egyesület 2026. márciusában alakult néhány lelkes „hegylakó” által, akikre még sok teendő vár. Tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, ezért a közösség munkájába szeretnénk minél több elkötelezett embert bevonni. Ehhez alkottuk meg a különböző tagsági szinteket – hogy mindenki megtalálja azt a kapcsolódási lehetőséget, amit ideje, energiája, anyagi lehetőségei engednek. Fontos, hogy az Egyesület operatív működése átlátható és kezelhető legyen – a tagsági szintek ezt a törekvést is tükrözik.

CSATLAKOZÁS AZ EGYESÜLETHEZ

Két módon is lehet csatlakozni a közösség munkájához:
 
1) lelkes hegybarátként: szaktudás, tapasztalat, munka stb. felajánlásával 
 
2) pártoló tagként (tetszőleges anyagi támogatás felajánlásával): azok számára, akik kisebb-nagyobb összeggel külön is támogatják a hegy fejlesztését, és akár önkéntes feladatokat is vállalnának

ALAPÍTÓ tagjaink

"Tíz évvel ezelőtt leültem egy 110 éves présház elé a körtefa alá egy napos januári napon, és azt éreztem: ez a hely különleges. Azóta egy kisebb birtok kerekedett a présházból, ahol remélem, hogy vendégeim átélhetik azt a csodát és mély kötődést, amit én is nap mint nap megélek itt. Hiszek a közösség erejében és abban, hogy sikerül a Hegy értékeit közösen megóvnunk, és méltó mód tovább adnunk a jövő generációinak."
Serényi Zoltán
elnök
"2013-ban érkeztem - igazából véletlenül - a Hegyre és az eredetileg tervezett pár hónap után fel sem merült az a gondolat, hogy ne maradjak, ne itt éljek. Területfejlesztési szakemberként, kis és nagy hazai és nemzetközi projektek megálmodójaként, megvalósítójaként mindig azt kerestem: mi az, ami egy helyet, egy közösséget megtart, ösztönöz, képessé tesz cselekedni, magabiztosabban a jövő felé fordulni. A Szent György-hegy nem csak egy lakóhely – egy különleges tér, ami egyszerre követeli meg, hogy két lábbal a földön álljak és ad szabadságot, távlatokat, új álmokat."
dr. Mike Friderika
alelnök
"Életem nagyobbik felét a Szent György-heggyel összenőve éltem. Eredetileg városi emberként, számomra a hegy és környéke vált azzá a bensőséges érzésekkel dédelgetett hazává, ami a hetvenes-nyolcvanas évek, gyerekkorom szürke Magyarországán nem volt szerethető. Ide érkeztem meg. A környező vidékről könyvet írtam, ami alkalmat adott, hogy alapos kutatások révén megismerjem és megértsem, s egy időben ugyanilyen kutatásokat végeztem a hegyünkkel kapcsolatban is. Abból eddig sajnos nem született kötet, de a pincék, dűlők, kápolnák, árnyas földutak, szőlősorok, a hegyi emberek univerzumát mélyen megismertem és kitörölhetetlenül beépült az életembe. Bebírtam. Nem volt szerencsém ide születni, de annál erősebb döntéssel választottam a Szent György-hegyet második szülőfalumnak. Mert a hegy mostanra olyan sokat adott hozzám, hogy azt nyugodtan tekinthetem hosszasan, évtizedeken át elhúzódó második születésnek."
Bojár Iván András
alapító tag
"Sok otthonom közül a Szent György-hegy, ahol elkezdtem hajszálgyökereket növeszteni. Építész feladatokon keresztül érkeztem ide, ahol egyszerű házakban őrzendő, lényegi, velejéig élet fogadott be. Azóta családunkat zsebházunk és apró szőlőnk archaikus egyensúlyhoz segíti, amelynek fenntartásába szívesen társulunk a tájjal és a helyi közösséggel."
Cseh András
alapító tag
"Tősgyökeres hegymagasiként a Szent György-hegy életem meghatározó része. Jelenleg az önkormányzat ügyviteli és kulturális munkatársaként településünk fejlődéséért dolgozom, a Badacsony-Tördemic Néptáncegyüttes egyesületi vezetőjeként pedig már 8 éve hagyományaink megőrzését és továbbadását szolgálom. Hiszem, hogy közösségünk ereje az összefogásban, a helyi értékek tiszteletében és a közös felelősségvállalásban rejlik, s ezt az évtizedek során megszerzett tapasztalataimmal szeretném a Szent György-hegy közösségének javára fordítani."
Gelencsérné Gyurka Henrietta
alapító tag
"2014-ben kezdtünk el férjemmel a Szent György-hegyre járni kirándulni. Megmagyarázhatatlan atmoszférája a kezdetektől vonzott. 2016 óta itt is élünk, vendégházaink vannak, valamint szőlőműveléssel és természetes bor készítésével foglalkozunk. Anno azért jöttünk ide, mert itt megtaláltuk hazánk azon mikrokörnyezetét, ahol mind természetileg, mind építészetileg egyedi, igényes, stílusos közeg vesz körül egy viszonylag nagyobb területen. Büszke vagyok arra, hogy házfelújításainkkal immáron mi is hozzájárulunk az épített környezet és azáltal a Hegy arculatának alakításához, és vendégeimmel is sikerült megismertetnem a Hegy sajátos kisugárzását, energiáját."
Gémesi-Lázár Helén
alapító tag
"Nyugdíjas okleveles építőmérnök és városgazdasági üzemmérnök (településmérnök) vagyok, több évtizedes tapasztalattal az épített környezet, a településfejlesztés és a táj értékeinek megőrzése területén. Tapolcaiként már gimnazista korom óta szoros kapcsolat fűz a Szent-György-hegyhez. Ekkor kezdtem felfedezni annak különleges szépségét, egyedi karakterét és sajátos értékeit. Majd mérnöki pályám során fokozatosan bontakozott ki előttem az ember és a táj rendkívül összetett kapcsolatrendszere, amely egyszerre fizikai, érzelmi, kulturális, gazdasági, spirituális és szimbolikus természetű."
Kanizsai László
alapító tag
"Családom 40 évvel ezelőtt lett présház tulajdonos a hegyen. Így kamaszkorom óta rengeteg változásnak voltam tanúja. Csodálatos embereket vonzott mindig a hegy, és utóbbi időben a közösség szerveződése lelkesít, hogy ezáltal meg tudjuk védeni azokat az értékeket, amik mindannyiunkat ide vonzottak. Ötvös vagyok, van egy pici műhelyem, és nyaranta vendégfogadással foglalkozom. A Kisapáti oldalon lévő ortodox kápolna is fontos része az életünknek, amit volt férjemmel együtt alapítottuk."
Korényi Kinga
alapító tag
"Hobbi szőlészetet és borászatot oktatok a Hegyen a borász leszek program keretein belül. Kis családi pincénk az északi oldalon, a Mogyorós-dűlőben található. Számunkra a szőlészet és a borászat egy nagy kaland, amely során nemcsak a borunk fejlődik évről-évre, hanem mi magunk is átalakulunk. Jóval többet kaptunk a Szent György-hegytől, mint amire valaha is számítottunk: kötődést a múlthoz, büszkeséget, jókedélyt, a szőlőhegy dűlőinek nyugalmát, őszinte barátokat és bölcsességet. Ezt szeretném megőrizni, és idővel majd továbbadni." 
Molnár Tímea
alapító tag
"2012-ben szerettünk bele a férjemmel egy öreg kőházba a hegyen. Életünket áttervezve engedtünk a hegy hívásának, és már egy ideje itt vagyunk otthon. Mindig emberekkel foglalkoztam, közösségeket építettem, de ma már egyre jobban foglalkoztat a környezetünk, a hegy védelme is. Bár előző életemben segítő szakember és szervezetfejlesztő voltam, most az egyik hegyi önkormányzati testületben dolgozom, és gondozom a birtokunkat. Helyemen vagyok, ahova mindig vágytam, jó emberekkel körülvéve, tele tenni akarással."
Simon Katalin
alapító tag
"Több évtizedes kapcsolat fűz a hegyhez, tíz éve saját birtokom is van, ahova elsősorban kikapcsolódni, feltöltődni járok a családommal. Azóta figyelem közelebbről a hegy közösségeit, a teremtett, épített értékeket, a természetet és közben gyűjtögetek. Néprajzkutatóként a falvak, a hegy történelmi, néprajzi mozaikjaira, anekdotáira, archív emlékeire figyelek, talán egyszer majd a törzsökös lakók élő tudásának megőrzésével együtt is hasznosulhat ez az egyre bővülő tárház."
Szabó Magdolna
alapító tag
„Szerencsésnek érzem magam, hogy születésem óta ezt a különleges hegyet otthonomnak hívhatom. Tanulmányaim és külföldi tapasztalataim után visszahúzott a szívem, és ma már édesapámmal, Szászi Endrével együtt dolgozom a családi birtokon. Különösen fontos számomra a helyi közösség építése és a borturizmus fejlesztése, hogy minél többen megismerhessék azt az egyedülálló hangulatot és életérzést, ami miatt az igazi rajongók egyszerűen csak úgy emlegetnek: a Hegy."
Szászi Titanilla
alapító tag
"Gyerekkoromtól a Szent György-hegy volt számomra a "hegy", ezernyi emlékkel: 27 éve élünk itt a családommal, létrehozva a Szászi birtokot. Itt Herczeg Ferenc Napvárosában érzem magam. Biogazdálkodom kicsiben és nagyban, egyéni ügyvédként tevékenykedek, hobbiként pedig a természet megfigyelése, a kézműves alkotások és a fotózás köt le."
Szásziné dr. Horváth Henrietta
alapító tag

Tagsági szintek

A Szent György-hegyért Egyesület 2026. márciusában alakult néhány lelkes „hegylakó” által, akikre még sok teendő vár. Tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, ezért a közösség munkájába szeretnénk minél több elkötelezett embert bevonni. 

Ehhez alkottuk meg a különböző tagsági szinteket – hogy mindenki megtalálja azt a kapcsolódási lehetőséget, amit ideje, energiája, anyagi lehetőségei engednek. Fontos, hogy az Egyesület operatív működése átlátható és kezelhető legyen – a tagsági szintek ezt a törekvést is tükrözik.

CSATLAKOZZ hozzánk

Két módon is lehet csatlakozni a közösség munkájához:
 
1) lelkes hegybarátként: szaktudás, tapasztalat, munka stb. felajánlásával 
 
2) pártoló tagként (tetszőleges anyagi támogatás felajánlásával): azok számára, akik kisebb-nagyobb összeggel külön is támogatják a hegy fejlesztését, és akár önkéntes feladatokat is vállalnának

ALAPÍTÓ TAGOK

"Tíz évvel ezelőtt leültem egy 110 éves présház elé a körtefa alá egy napos januári napon, és azt éreztem: ez a hely különleges. Azóta egy kisebb birtok kerekedett a présházból, ahol remélem, hogy vendégeim átélhetik azt a csodát és mély kötődést, amit én is nap mint nap megélek itt. Hiszek a közösség erejében és abban, hogy sikerül a Hegy értékeit közösen megóvnunk, és méltó mód tovább adnunk a jövő generációinak."
Serényi Zoltán
elnök
"2013-ban érkeztem - igazából véletlenül - a Hegyre és az eredetileg tervezett pár hónap után fel sem merült az a gondolat, hogy ne maradjak, ne itt éljek. Területfejlesztési szakemberként, kis és nagy hazai és nemzetközi projektek megálmodójaként, megvalósítójaként mindig azt kerestem: mi az, ami egy helyet, egy közösséget megtart, ösztönöz, képessé tesz cselekedni, magabiztosabban a jövő felé fordulni. A Szent György-hegy nem csak egy lakóhely – egy különleges tér, ami egyszerre követeli meg, hogy két lábbal a földön álljak és ad szabadságot, távlatokat, új álmokat."
dr. Mike Friderika
alelnök
"Életem nagyobbik felét a Szent György-heggyel összenőve éltem. Eredetileg városi emberként, számomra a hegy és környéke vált azzá a bensőséges érzésekkel dédelgetett hazává, ami a hetvenes-nyolcvanas évek, gyerekkorom szürke Magyarországán nem volt szerethető. Ide érkeztem meg. A környező vidékről könyvet írtam, ami alkalmat adott, hogy alapos kutatások révén megismerjem és megértsem, s egy időben ugyanilyen kutatásokat végeztem a hegyünkkel kapcsolatban is. Abból eddig sajnos nem született kötet, de a pincék, dűlők, kápolnák, árnyas földutak, szőlősorok, a hegyi emberek univerzumát mélyen megismertem és kitörölhetetlenül beépült az életembe. Bebírtam. Nem volt szerencsém ide születni, de annál erősebb döntéssel választottam a Szent György-hegyet második szülőfalumnak. Mert a hegy mostanra olyan sokat adott hozzám, hogy azt nyugodtan tekinthetem hosszasan, évtizedeken át elhúzódó második születésnek."
Bojár Iván András
alapító tag
"Sok otthonom közül a Szent György-hegy, ahol elkezdtem hajszálgyökereket növeszteni. Építész feladatokon keresztül érkeztem ide, ahol egyszerű házakban őrzendő, lényegi, velejéig élet fogadott be. Azóta családunkat zsebházunk és apró szőlőnk archaikus egyensúlyhoz segíti, amelynek fenntartásába szívesen társulunk a tájjal és a helyi közösséggel."
Cseh András
alapító tag
"Tősgyökeres hegymagasiként a Szent György-hegy életem meghatározó része. Jelenleg az önkormányzat ügyviteli és kulturális munkatársaként településünk fejlődéséért dolgozom, a Badacsony-Tördemic Néptáncegyüttes egyesületi vezetőjeként pedig már 8 éve hagyományaink megőrzését és továbbadását szolgálom. Hiszem, hogy közösségünk ereje az összefogásban, a helyi értékek tiszteletében és a közös felelősségvállalásban rejlik, s ezt az évtizedek során megszerzett tapasztalataimmal szeretném a Szent György-hegy közösségének javára fordítani."
Gelencsérné Gyurka Henrietta
alapító tag
"2014-ben kezdtünk el férjemmel a Szent György-hegyre járni kirándulni. Megmagyarázhatatlan atmoszférája a kezdetektől vonzott. 2016 óta itt is élünk, vendégházaink vannak, valamint szőlőműveléssel és természetes bor készítésével foglalkozunk. Anno azért jöttünk ide, mert itt megtaláltuk hazánk azon mikrokörnyezetét, ahol mind természetileg, mind építészetileg egyedi, igényes, stílusos közeg vesz körül egy viszonylag nagyobb területen. Büszke vagyok arra, hogy házfelújításainkkal immáron mi is hozzájárulunk az épített környezet és azáltal a Hegy arculatának alakításához, és vendégeimmel is sikerült megismertetnem a Hegy sajátos kisugárzását, energiáját."
Gémesi-Lázár Helén
alapító tag
"Nyugdíjas okleveles építőmérnök és városgazdasági üzemmérnök (településmérnök) vagyok, több évtizedes tapasztalattal az épített környezet, a településfejlesztés és a táj értékeinek megőrzése területén. Tapolcaiként már gimnazista korom óta szoros kapcsolat fűz a Szent-György-hegyhez. Ekkor kezdtem felfedezni annak különleges szépségét, egyedi karakterét és sajátos értékeit. Majd mérnöki pályám során fokozatosan bontakozott ki előttem az ember és a táj rendkívül összetett kapcsolatrendszere, amely egyszerre fizikai, érzelmi, kulturális, gazdasági, spirituális és szimbolikus természetű."
Kanizsai László
alapító tag
"Családom 40 évvel ezelőtt lett présház tulajdonos a hegyen. Így kamaszkorom óta rengeteg változásnak voltam tanúja. Csodálatos embereket vonzott mindig a hegy, és utóbbi időben a közösség szerveződése lelkesít, hogy ezáltal meg tudjuk védeni azokat az értékeket, amik mindannyiunkat ide vonzottak. Ötvös vagyok, van egy pici műhelyem, és nyaranta vendégfogadással foglalkozom. A Kisapáti oldalon lévő ortodox kápolna is fontos része az életünknek, amit volt férjemmel együtt alapítottuk."
Korényi Kinga
alapító tag
"Hobbi szőlészetet és borászatot oktatok a Hegyen a borász leszek program keretein belül. Kis családi pincénk az északi oldalon, a Mogyorós-dűlőben található. Számunkra a szőlészet és a borászat egy nagy kaland, amely során nemcsak a borunk fejlődik évről-évre, hanem mi magunk is átalakulunk. Jóval többet kaptunk a Szent György-hegytől, mint amire valaha is számítottunk: kötődést a múlthoz, büszkeséget, jókedélyt, a szőlőhegy dűlőinek nyugalmát, őszinte barátokat és bölcsességet. Ezt szeretném megőrizni, és idővel majd továbbadni."
Molnár Tímea
alapító tag
"2012-ben szerettünk bele a férjemmel egy öreg kőházba a hegyen. Életünket áttervezve engedtünk a hegy hívásának, és már egy ideje itt vagyunk otthon. Mindig emberekkel foglalkoztam, közösségeket építettem, de ma már egyre jobban foglalkoztat a környezetünk, a hegy védelme is. Bár előző életemben segítő szakember és szervezetfejlesztő voltam, most az egyik hegyi önkormányzati testületben dolgozom, és gondozom a birtokunkat. Helyemen vagyok, ahova mindig vágytam, jó emberekkel körülvéve, tele tenni akarással."
Simon Katalin
alapító tag
"Több évtizedes kapcsolat fűz a hegyhez, tíz éve saját birtokom is van, ahova elsősorban kikapcsolódni, feltöltődni járok a családommal. Azóta figyelem közelebbről a hegy közösségeit, a teremtett, épített értékeket, a természetet és közben gyűjtögetek. Néprajzkutatóként a falvak, a hegy történelmi, néprajzi mozaikjaira, anekdotáira, archív emlékeire figyelek, talán egyszer majd a törzsökös lakók élő tudásának megőrzésével együtt is hasznosulhat ez az egyre bővülő tárház."
Szabó Magdolna
alapító tag
„Szerencsésnek érzem magam, hogy születésem óta ezt a különleges hegyet otthonomnak hívhatom. Tanulmányaim és külföldi tapasztalataim után visszahúzott a szívem, és ma már édesapámmal, Szászi Endrével együtt dolgozom a családi birtokon. Különösen fontos számomra a helyi közösség építése és a borturizmus fejlesztése, hogy minél többen megismerhessék azt az egyedülálló hangulatot és életérzést, ami miatt az igazi rajongók egyszerűen csak úgy emlegetnek: a Hegy."
Szászi Titanilla
alapító tag
"Gyerekkoromtól a Szent György-hegy volt számomra a "hegy", ezernyi emlékkel: 27 éve élünk itt a családommal, létrehozva a Szászi birtokot. Itt Herczeg Ferenc Napvárosában érzem magam. Biogazdálkodom kicsiben és nagyban, egyéni ügyvédként tevékenykedek, hobbiként pedig a természet megfigyelése, a kézműves alkotások és a fotózás köt le."
Szásziné dr. Horváth Henrietta
alapító tag
Shopping Cart
Scroll to Top